A Borostyánkő Út az Adriai-tengertől a Duna-vidékig
Kr.e. 15-ben a keltai Norikum királyságot, négy évvel később pedig a Pannóniában élő egyesítetlen vad törzseket Róma annektálta. A római megszálló hatalom jelentős veszteségeket szenvedett el nyílt és rejtett ellenállása miatt, ezért csak több, mint két évtizeddel később, Kr.u. 9-ben kezdődhetett meg Pannónia tartomány megalakítása. A Duna mentén a „limes” erős védelmi létesítményként épült, és Augustus és Tiberius császárok (Kr.u. 14-től 37-ig) alatt télen is használható úthálózatot alakítottak ki Aquileia (felső Adria) és Carnuntum (Duna) között. Ez az út Emona (Ljubljana/Laibach), Celeia (Celje/Cilli), Poetovio (Ptuj/Pettau), Savaria (Szombathely/Steinamanger) és Scarbantia (Sopron/Ödenburg) érintésével vezetett a Duna-menti Carnuntumba (Petronell/Deutsch Altenburg). a Borostyánkő Út Strebersdorf/Répcemicske és a Sopron előtti magyar határ között a mai Közép-Burgenlandon is áthaladt. Ez a távolsági összeköttetés, amelyet az előző századtól Borostyánkő Útnak neveznek, a Római Birodalom számára fontos kereskedelmi, katonai és postaúttá fejlődött.
A Borostyánkő Út vonala egy ősi kereskedelmi útvonalat követ, amelyet már a korai bronzkor óta használtak, többször újra terveztek, valamint mérföldkövekkel láttak el. Így történt ez Hadrianus császár uralkodása alatt, Kr.u. 132-ben, majd később Volusianus császár alatt (251-253 között) is. Jelentősége a Balti-tenger és az Adria közötti észak-déli közlekedési kapcsolatként összehasonlítható a mai autópályákkal (EU-transzverzális). Számos aktuális közlekedési útvonal (úti és vasúti projektek) újratervezése Európában (pl. A3 autópálya, Délkeleti összekötő) a Római Borostyánkő Út mintájára valósul meg. Augustus császár engedélyezte a hágót a Júliai-Alpokon (Birnbaumer Sattel/Birnbaumer Wald) keresztül. Tiberius alatt Emona/Laibach és a Duna közötti szakasz katonai útként való kiépítése történt, zúzott kövekkel borított töltésekkel, útárokkal, fa- és kőhidakkal, valamint részben mészkőbe vájt kerekekkel. A Borostyánkő Út egy via publica volt, egy birodalmi és postaút, valamint katonai és kereskedelmi útvonal. A katonai táborokból kialakult városok között útállomások (mansiones, mutationes) alakultak ki, amelyek fogadók és lóváltó állomások voltak a császári posta (cursus publicus) számára. Az útállomásokat, városokat, fontos folyóátkelőket és hegyi hágókat térképeken és útikönyvekben jegyezték fel. A legismertebb ókori útikártya a tabula peutingeriana, amely az Osztrák Nemzeti Könyvtárban található.
A Tabula Peutingeriana részlete
Forrás: Osztrák Nemzeti Könyvtár, Kéziratgyűjtemény Cod. 324
A Borostyánút elnevezés nem ősi, hanem a múlt századra nyúlik vissza Idősebb Plinius római író beszámolója alapján, aki arról ír, hogy ezen az útvonalon szállították a borostyánt a balti partvidékről Carnuntumon keresztül Aquileába, a borostyánkereskedelem központjába. Beszámol továbbá arról, hogy a germán part, ahol a borostyánt gyűjtik, 600 mérföldre (880 km) van Carnuntumtól.
A borostyán, a „Balti-tenger aranya”, egy megkövesedett, mézsárgától vörösesbarnáig arányló gyanta, amely 25 és 50 millió év közötti. Tűlevelű fák gyantájából származik, amelyek vízen, jégen és hullámvölgyön keresztül az üledék mély rétegeibe süllyedtek, ahol homok, por, új kőzet- vagy vízrétegek borították be őket, és a levegő és a nyomás kizárásával borostyánszínűvé váltak. A leletek gyakran mutatnak őskori rovarok vagy növények zárványait. A borostyán ékszerként (medálok, nyakláncok, gyűrűk, kis figurák stb.) a Kr.e. 3. évezred óta népszerű, és drága ruhaékszerként is nagyon keresett volt a korai császárkori Rómában. A borostyánt mágiában és gyógyításban, valamint tömjénezésben is használták.
Kiterjedt kereskedelem már a bronzkorban (i.e. 2000-800) folyt. A római korban Carnuntum és Aquileia a borostyánkereskedelem központjává fejlődött. Augustus császár idejében (i. e. 27-14) a borostyánt a Balti-tenger partjáról a germán régión keresztül Carnuntumba, valamint a római borostyánkő-út mentén az Adriai-tenger felső részén fekvő Aquileiába szállították további feldolgozás céljából. Borostyánfényező műhelyek működtek Carnuntumban és Aquileiában. Carnuntum térségében a Borostyánkő út, mint távolsági kereskedelmi útvonal keresztezte a Dunát, így Carnuntum fontos kereskedelmi központtá vált.
A Borostyánkő út nem egy aszfaltozott út volt a Dunától északra, hanem a Balti-tengertől délre vezető útvonalköteg. Az egyik legfrekventáltabb kereskedelmi útvonal a Visztulán át a Morva-kapuig vezetett, majd a Morva/March folyót követte a Duna torkolatáig. Az útvonal közép-burgenlandi szakaszáról származó, különösen szép borostyán ékszer a Burgenlandi Tartományi Múzeumban látható.
Mesebeli lény farkasfejjel és halfarokkal, mint borostyán ékszer (római, 2. század, találva Girmben/Küllő-n)
Délre a Dunától a Borostyánút be volt vonva a római úthálózatba, és Alsó-Ausztrián, Észak- és Közép-Burgenlandon, Nyugat-Magyarországon és Szlovénián keresztül vezetett Észak-Olaszországba, a fontos aquileiai (Grado) kikötőhöz. Az összes, a Borostyánúton szállított áru (vas, bor, kerámia, üveg) közül a nyers borostyánnak volt a legkisebb részesedése. Ennek ellenére ez a keresett ékszerkő után nevezték el az egész kereskedelmi útvonalat.
August, Ernst: Geschichte des Burgenlandes/Burgenland Története, Verlag für Geschichte und Politik, Bécs 1987, és 11 – 19.
Gruber, Andreas: 25 Jahre Verein zur Erhaltung der Bernsteinstraße/25 éve Egyesület a Borostyánút fenntartásáért 1989 – 2014, Festschrift zum 25-jährigen Jubiläum/Ünnepi kiadvány a 25 éves jubileum alkalmából, 11. o. és 28f. o.
Gruber, Oswald, 25 éves a Verein zur Erhaltung der Bernsteinstraße 1989 – 2014/25 éve Egyesület a Borostyánút fenntartásáért 1989 – 2014, Ünnepi kiadvány a 25 éves évforduló alkalmából.
Kaus, Karl: A római borostyánút Carnuntum – Aquilea. Kirándulási útmutató, a Pädagogisches Institut Burgenland Allgemeinbildende Höhere Schule 2/1999 kiadványsorozata. Kismarton/Eisenstadt, 1999.
Landesmuseum Burgenland/Burgenlandi Tartományi Múzeum: A borostyánút. Egy kereskedelmi útvonal fejlődése. Burgenlandi tudományos munkák (WAB), 123. szám. Kismarton/Eisenstadt 2008.